ANX a graffitihez nem pusztán technikaként vagy szubkultúraként viszonyul, hanem gondolkodásmódként, amely végigkíséri az életét. Névválasztása mögött láthatjuk egy sötétebb, atmoszférikus vizuális világ kialakulását, valamint azt a folyamatos átalakulást, amely nemcsak a stílusát, hanem a közösségekhez és a városhoz való viszonyát is formálja. Alkotásai pillanatokat rögzítenek – egy belső folyamatból, amelyben a graffiti egyszerre jelenlét, emlékezet és vizuális lenyomat.

Mióta festesz?

2009 szeptemberében kezdtem el festeni, középiskolás koromban. Akkor kerültem először közel a graffitihez, ami azóta is végigkíséri az életemet. Az intenzitása változott, de soha nem szakadt meg igazán.

Honnan jött a művésznév? 

A névválasztás egy tudatos keresési folyamat volt. Betűkombinációkkal kísérleteztem, míg végül az „A”, az „N” és az „X” együtt működni kezdett számomra. Így született meg az ANUX, amit később ANX-re rövidítettem.

Amikor először rákerestem a névre, a görög mitológiában megjelenő Nüx alakja jelent meg – a sötétség istennője, aki az éjszaka szárnyaival borítja be a világot. Ez a kép nagyon közel áll ahhoz a hangulathoz és gondolkodáshoz, ami a munkáimat is jellemzi.

Hogyan alakult ki a stílusod, és hogyan neveznéd?

A stílusom mindig változó volt, de végig személyes maradt. A graffiti világából indultam, de idővel egy tágabb vizuális nyelvvé alakult, ahol nem egyetlen technika vagy irány érdekel. Erősen vonz a sötétebb, atmoszférikus világ, a narratív képi gondolkodás. A munkáim nem lezárt történeteket mesélnek, inkább pillanatokat rögzítenek egy belső folyamatból.

Mi inspirál az alkotásra?

Szinte bármi inspirálhat: egy hétköznapi helyzet, egy álom, egy emlék, egy forma vagy egy érzés. Számomra az inspiráció nem külön esemény, inkább egy folyamatos áramlás. A kérdés inkább az, hogy az ember mire figyel rá, és mikor kapja el azt a bizonyos flow-t.

Van olyan graffitis csoport aminek a tagja vagy?

Ma már nem vagyok aktív tagja klasszikus értelemben vett graffitis csapatnak. A közeg sokat változott, és úgy érzem, nem ugyanaz a generációs működés, mint régen. Időnként érdekes  hallgatni az idősebbek történeteit a régi crew-életről, de mára megértettem, hogy minden korszak más formában teremti meg a saját közösségi élményeit.

Egy régi mondat jut ilyenkor eszembe: „Valaminek meg kell halnia ahhoz, hogy újjászülessen.” Akkor még nem értettem, ma már igen.

Hobbiként vagy megélhetésként tekintesz a graffitire?

Számomra a graffiti nem választható szét ilyen egyszerűen. Nem klasszikus hobbi, de nem is pusztán megélhetési forma. Inkább egy gondolkodásmód, ami akkor is velem marad, amikor épp nem falon dolgozom.

Mi a véleményed a graffitiről?

A graffiti számomra vizuális lenyomat. Egy adott időszak, belső állapot és környezet találkozása. Nem csak a falon létezik, hanem abban is, ahogyan a városhoz, a szabadsághoz és egymáshoz viszonyulunk.

Hogyan látod a szubkultúra jelenlegi helyzetét Magyarországon?

Ma már sokkal nyitottabb és elérhetőbb, kevésbé tabu. Ugyanakkor ezzel együtt átalakult: más a tempó, mások a hangsúlyok. Ez nem feltétlenül jó vagy rossz – egyszerűen egy új korszak.

Legemlékezetesebb fújásod?

Nem egyetlen konkrét falat emelnék ki. Inkább azokat a helyzeteket, amikor a tér, az idő és a belső állapot egyszerre állt össze. Amikor nem csak festés történt, hanem valódi jelenlét.

Számodra mit adott ez a szubkultúra az évek alatt?

Kitartást, önismeretet és egy saját vizuális nyelvet. Megtanított figyelni, alkalmazkodni, és tisztelni mások munkáját – még akkor is, ha nem értek vele egyet.

Mit üzennél azoknak, akik még csak most ismerkednek a műfajjal?

Rajzoljanak sokat, mielőtt falhoz állnak. Kezdjenek legális felületeken. Ha fednek, tegyék tisztelettel. Figyeljenek, tanuljanak, és nézzenek körül külföldön is – ne csak helyben próbálják értelmezni a kultúrát.

Kinek mondanál köszönetet azért, amiért sikerül kitartanod a művészeted mellett?

Elsőként annak a volt osztálytársamnak, aki elindított ezen az úton.

A régi csapatnak: PIGS! 

WICCA húgomnak.

Nem utolsósorban a Kedvesemnek.

Külön tiszteletem GRINO-nak, aki az egyik legmotiválóbb ember, akit ismerek.

Köszönet Dr. Hajdú József Ferencnek, TEPS-nek, Sári barátnőmnek, SYRE-nek, CIME-nek, BOSC-nak, BUD-nak, IDAR-nak, PABLO-nak, a Budafoki B-boying Crew-nak, valamint az SMC csapatnak.

Köszönöm még:

Texasba (már nem Barcika): KARSKÓ-nak, 

Mexikóba: ANG és a FAM crew Tripulaczion!;

Olaszországba: TRACKLE_ZERO és GIORGIO_JE37;

Skóciába: SPENHY-nek.

És mindenkinek, aki ennek az egésznek a része volt vagy ma is az.