Interjú Optik utcaművésszel

2021. ápr. 2. | Interjúk

Optik utcaművész

Optik művészt viszonylag korán, még általános iskolás korában magával ragadta az utcai művészet világa, itt meglelte azt a fajta elfoglaltságot, amit semmi különösebb érdek vagy kényszer nélkül is szívesen tesz. 

Minek a hatására kezdtél el az utcai művészettel foglalkozni?

Hetedikes koromban kerültem egy olyan iskolába, ahová nagyobb városokból jöttek az osztálytársaim, akik már tagelgettek, firkálgattak, voltak krúik és az egyiknek gyorsan tagja is lehettem azzal a feltétellel, ha kitalálok egy nevet. Gyorsan meglett, a saját nevem pár egyenlőségjellel, kettőskereszttel, dollárjellel, ötször aláhúzva, bekarikázva. Ez a tag leginkább egy kettesre hasonlított. Viszont a régióban már jelen volt az SH crew (street hooligans), akik nagyon erős tageket és greffeket fújtak, szerencsére velük egy iskolába jártam, így lett is egy viszonyítási alapom.

Mikor volt az első street art élményed?

Még a kezdetekben az előbb említett cirádás „matekkettes” tagemet sikerült egy turulmadár alá felfújnom, a helyzethez illő prismacolor-ral. Ott két szabályt tanultam meg:

1. emlékműre nem szabad fújni, 

2. főleg nem a saját anyakönyvi nevemet. 

Leszedtük, más gondot nem okozott, 14 voltam.

Miért pont erre a művésznévre esett a választásod?

Az előbb említett eset után jöttek a névkeresések, végül egy kocsmába festett graffitink mellé került fel az akkori Optik nevem, amit megtartottam. Persze eleinte voltam minden…Végül rájöttem, hogy fontosabb a könyv tartalma, mint a címe.

Hogyan alakult ki ez a művészeti stílusod és hogyan jellemeznéd?

Kísérleti szituációfüggő figurális szürreál. Szerintem, aki ilyen területen munkálkodik, az folyamatosan szívja magába a számára erős munkákat, aztán a saját összetevőivel „újra főzi” és kész is. … Ha van időm, akkor kerülöm a geometriát, ha pedig gyorsan kell alkotni, mert „cinkes” a helyzet, akkor jöhetnek az egyszerű ismétlődő formák.

Optik
Optik
Optik

Van-e olyan üzenet, amelyet műveiddel szeretnél közvetíteni?

Talán annyi, hogy motivációt adjak az következő generációnak, akik érdeklődnek a street art iránt. Meg hogy egy városban ne kelljen felfelé nézni, ha felhőt akarsz látni.

Optik
Optik

Hogyan zajlik nálad egy helyszínkiválasztási folyamat? 

Legtöbbször csak szembejön velem egy felület, ami kihasználatlan, de mégis olyan kompozíciós helyzete van, hogy szinte hiányzik onnan valami. Jövök-megyek, gyűjtöm a képeket ezekről a helyszínekről…aztán amikor az időjárás is engedi, visszatérek. Többnyire a helyszínek kiválasztásánál a legfőbb tényező az, hogy legyen egy kontraszt, az oda nem illősége miatt lesz feltűnő a kép.

Milyen technikákat használsz? Mit szeretsz és mit nem szeretsz bennük?

Többfajta technikát használok, de költséghatékonysága mellett a sima falfestékek mellett szól még az az érv is, hogy egyéltalán nem csillog, így azt a színt látod minden szögből, ami fel van festve. Emiatt annyira nem szeretem a fújósokat, viszont előnye, hogy gyors, egyszerű az átmenet és széles színpaletta jellemzi. Igazából felület és helyzetfüggő ez is, a kanna gyorsan szárad, szinte minden felületre lehet vele dolgozni, kis helyen elfér, de hangos és büdös. Este ez hátrány. … Árban pedig szinte mindegy, mert a munkámból kifolyólag erre nem kell költenem, mindig van maradék festék. .

Hogyan tekintesz az utcai művészetre, hobbiként vagy mint megélhetési forma?

A street art, mint hobbi van jelen az életemben. Nem érzem, hogy itthon úgy állna a helyzet, hogy a street art-tal lehetne főállásban foglalkozni. A megrendelők megkötik a kezünket, ami többnyire a dekoráció irányába mozdítja el a munkát és ettől kezdve az ART jellegét máris elvesztette.

Az évek alatt adódott-e bármiféle konfliktusod a hatóságokkal?

Volt pár „meghitt” pillanatunk a rendőrökkel, de sikerült mindig külön irányba elindulnunk a beszélgetés után. … Igaz, ezek a videokazettás projektemnél voltak, amire nem igazán tudtak mit reagálni, nem értették, de jófejek is voltak ugyanakkor.

Mi a véleményed az utcai művészetről?

Az egyik legszabadabb formája az önkifejezésnek, ugyanakkor tökéletes is, hiszen nem hagy választási lehetőséget a befogadó félnek, kénytelen szembesülni és reagálni a látott alkotásra. 

Napjainkban kik vagy mik inspirálnak arra, hogy az utcai művészettel foglalkozz?

Kezdetekben az említett SH volt, utána, ahogy Egerbe kerültem iskolába, találkoztam a CFS munkáival, azok nem hagyták a szememet pislogni. Nagyon aktív volt a város, sokat lehetett tanulni és volt is motiváló közönség. … Mára úgy érzem, ez a „streetes” oldalam introvertáltabbá vált, nem versengek, nincs miheztartás, nem akarok benne jó lenni, csak szeretem és kész. Dekorálok, képzőművészettel is foglalkozok és az utcai vonal talán az egyetlen, ahol nincs semmiféle megfelelési kényszer, elvárás. 

Hogyan látod a szubkultúra jelenlegi helyzetét itt Magyarországon?

Lényegesen kevesebb alkotással lehet mostanában találkozni és ez főleg a Pest után felsorakozó nagyvárosokban érzékelhető. Azt érzem, hogy most kicsit távolabb kerültek az emberek a valóságtól és a természettől, egyre inkább szorulunk a virtuális térbe, aminek mindenre nagy hatása van.

Számodra mit adott ez a szubkultúra az évek alatt?

Szerintem elég sokan keresik azt a fajta elfoglaltságot az életükben, amit semmi különösebb érdek vagy kényszer nélkül is szívesen űznének. Ha valaki talál egy ilyet, az nem akarja megtudni, hogy mért is csinálja azt, amit csinál, csak hagyja, hogy történjen. Ha sétálok az utcán és jókedvem van, nem ülök le töprengeni, hogy ez most miért is van, mit kezdjek ezzel a jókedvvel, csak élvezem.

Van olyan alkotás, amire nagyon szívesen tekintesz vissza, amire a kedvencedként gondolsz? 

A felhős munkáimat nagyon szeretem, mert tudom, hogy az emberek is nagyon szeretik. Egy apró pozitív üzenet olyan helyen, ahol nem számítasz rá. Mindig várom a következőt!

Optik
Optik
Optik

Mit üzennél azoknak, akik most „ismerkednek” ezzel a művészeti formával?

Ne foglalkozzanak azzal, hogy jó-e vagy sem amit csinálnak, csak csinálják.

Kinek/Kiknek mondanál köszönetet azért, amiért támogattak abban, hogy az önkifejezésnek ezt a formáját válaszd? 

Az államnak, hogy eltörölték a kötelező katonai szolgálatot. 

HELLO
my name is

Optik

AAFK interjú

AAFK interjú

Anny és Felipe egy művész páros, akik erős háttérrel rendelkeznek grafika és illusztráció terén. Amikor eldöntötték, hogy beveszik az utcákat és elkezdenek festeni, akkor egy csodálatos közösséget találtak és ezáltal egy új utat a művészet, illetve kultúra megéléséhez távol az irodai léttől és a számítógépektől.

Rawman interjú

Rawman interjú

Bízok abban, hogy az alkotást tekintve, benne tudok lenni egy olyan folyamatban, ami idővel változni és fejlődni fog. Az pedig átható és inspiráló amikor egy stílus mögött ott van egy ember személyisége, energiája és üzenete.

Cüvé interjú

Cüvé interjú

Cüvé élvezi a festést mint graffiti művész, ezzel is erősítve a női részvételt a szubkultúrában.