Westprememural projekt

2021. júl. 28. | Közösség

Westprememural projekt

Veszprém városát is elérte az utcai művészet új hulláma a tűzfalfestés, ami a város legnagyobb lakótelepén a Haszkovó betondzsungelében valósult meg. A festésben résztvevő Ozsváth Gergely, azaz Mentha a Hősök együttes zenésze mesél nekünk a projekt kivitelezéséről és annak hátteréről.

Régi álmom valósult meg azzal, hogy a Westprememural projekt megvalósulhatott. Rengeteg szervezés és ötletelgetés után a Lélektér Alapítvány közreműködésével és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával készíthettük el Moravetz Ákossal (IKE) a saját ötletemet, ráadásul pont egy számomra meghatározó és fontos helyen.

Tíz lehetséges tervet készítettem, ezek közül végül 4 került közönségszavazásra online és offline is. A szavazáson pedig a már elkészült mural tervezete kapta a legtöbb szavazatot, ami egyébként végig toronymagasan vezette a versenyt, nem volt kérdés, melyik képet szeretnék a veszprémiek a tűzfalon viszontlátni. 

meló

felület

kanna

magasság
westprememural projekt
westprememural projekt

Elsőként a nulladik napon, sötétedés után a kontúrvonalakat raktuk fel, ehhez egy ipari projektor segítségére volt szükség. Aztán másnap reggel neki is estünk a kezeknek majd a háttérnek és így tovább. A hátteret vegyes technikával készítettük Ákossal, és a nagyobb felületek alapja hengerrel, diszperzittel készült, minden mást spray-vel fújtunk fel. Mindent terv szerint készült, volt olyan is, hogy késő délután jöttünk le először az emelőkosárból, hogy úgy haladjunk ahogy terveztük. De persze az utolsó pillanatig csiszolgattuk, hogy Veszprém első ilyen méretű mural festése olyan legyen, amilyennek megálmodtam. Konkrétan a több mint egy hetes kánikula utáni vihar előtt percekkel jöttünk le és fejeztük be a munkát.

westprememural projekt
westprememural projekt

Egyedivé tenni és kiemelni a szürkeségből

Eredetileg egy kis színt akartunk csempészni Veszprém legnagyobb lakótelepébe, a Haszkovó betondzsungelébe. Egyedivé tenni és kiemelni a szürkeségből ezt a sokszor elfeledett városrészt egy olyan motívummal, amit minden veszprémi magénak érezhet. Az összefonódó kezek pedig az összetartozás és a Veszprémben nagy múltú kézilabdát szimbolizálják. Végül ettől sokkal több lett, hiszen a festéssel nem csak mi adtunk, de a lakótelep is adott nekünk, hiszen a közösség részesei lehettünk. Rengetegen követték végig a folyamatot, ami rengeteg erőt és flow-t adott. Sokan mondták azt is, hogy ez egy tökéletes találkozási pont, ami segít a tájékozódásban, csak még több kéne belőle. 

Visszajelzések

Tartottam tőle, hogy a graffiti miatt kapunk majd hideget-meleget egyaránt, de végül hatalmas meglepetés és öröm volt, hogy tulajdonképpen csak pozitív feedbackeket kaptunk, ráadásul nem is keveset. Leírhatatlan érzés. Nagyon hálás vagyok, hogy ez összejött, igazi csapatmunka volt és imádtam minden percét. Valójában csak azt sajnálom, hogy vége, de valószínűleg lesz még folytatás. – mondja Mentha.

A mural a Haszkovó lakótelepen, a Halle utca 5. szám alatti panelház keleti tűzfalán található, ami egyébként most már triplán fontos pont Mentha életében, hiszen itt nőtt fel és az első zenéjét is ennek a háznak az alaksorában vették fel még 1996-ban.