Az iváncsai vasútállomás aluljárója sokáig egy volt a megszokott, funkcionális, mégis személytelen terek közül. Egy hely, amin az ember áthalad, de nem időzik. Ma azonban egészen más élményt nyújt: színek, formák és történetek kísérik végig az utazót. A dekoráció nemcsak vizuális megújulás, hanem egy közösségi gondolat lenyomata is – három település identitása találkozik benne Varga László egyedi látásmódjával.

Laci mesél nekünk legújabb munkájáról

Amikor először szembesültem az iváncsai vasúti aluljáró terével, egy tipikus, rideg közlekedési folyosót láttam. A lehetőség azonban, hogy ezt a teret új tartalommal töltsem meg, egy helyi kezdeményezésből indult: valaki meglátta benne azt, ami még csak lehetőségként létezett. Egy baráti ajánlás révén kerültem a projekt közelébe, és hamar világossá vált számomra, hogy ez több lesz egyszerű dekorációnál.

A koncepció kialakítása során három település – Iváncsa, Beloiannisz és Besnyő – közös gondolkodása határozta meg az irányt. Fontos volt, hogy mindegyikük saját karaktere megjelenjen a falakon. Számomra mindig izgalmas feladat az egyensúly megtalálása: hogyan tudom a saját vizuális világomat úgy formálni, hogy közben a helyi identitás is felismerhető maradjon.

A falakon megjelenő motívumok a vidéki élethez és a természethez kötődnek. Dunaparti hangulatok, csónakok, mezőgazdasági tájképek, szalmagurigák, boronált földek, valamint a környék egyik különleges jelképe, a gólya is helyet kapott – utóbbi nemcsak motívumként, hanem a közösség mindennapjainak részeként, hiszen a lakosok webkamerán keresztül követik életüket. A kompozíciókat tudatosan egy kicsit meseszerűbb, illusztratív irányba vittem, hogy minden korosztály számára befogadható és élvezhető legyen.

A kivitelezés előtt digitálisan dolgoztam fel az egész teret. Az aluljárót befotóztam, majd tableten készítettem el a látványterveket, amelyek folyamatosan alakultak a tervezési időszak során. A címerek és pontosabb részletek kialakításához projektort és stenciltechnikát alkalmaztam, míg a festés során főként Loop spray-ket használtam – közel 80 darabot. A finomabb részletekhez lakkfilcet vetettem be, amely lehetővé tette a precíz kidolgozást.

A színhasználat meghatározó szerepet kapott az összkép kialakításában. Az alapszíneket egy festőcég vitte fel – zöld és kék árnyalatokban –, amelyek már korábban is beváltak hasonló közegben. Erre építettem rá a természetközeli tónusokat: barnákat, zöldeket, sárgákat és különböző kékeket. A görög templom motívuma karakteresebb, kontrasztosabb színvilágot kapott, míg a címerek az eredeti színeikkel jelentek meg, erősítve az autentikus megjelenést.

Az alkotási folyamat hónapokkal korábban indult. Az őszi egyeztetések után a téli időszak a tervezésé volt, míg a kivitelezés tavasszal valósult meg. Március 20-án kezdtem a munkát, és április 2-án fejeztem be. A közel 190 négyzetméteres felület komoly fizikai és mentális terhelést jelentett, ezért tudatosan kellett beosztanom az energiámat. Bár az időjárás néhány napra közbeszólt, összességében 9 nap alatt készült el a teljes festés.

Számomra az utcai alkotás egyik legfontosabb része az azonnali visszajelzés. Az emberek reakciói, a beszélgetések, a kíváncsiság mind részei a folyamatnak. Iváncsán különösen sok pozitív visszajelzést kaptam – sokan megálltak, kérdeztek, figyelték a munkát, és gyakran elhangzott a kérdés: valóban egyedül készítem-e. Ezek a pillanatok erősítenek meg abban, hogy a művészet képes kapcsolatot teremteni, örömöt és valódi értéket adni a hétköznapokhoz.

Ez az aluljáró ma már nem csupán egy átjáró. Egy olyan tér lett, ahol a közösség története, a természet szépsége és egy alkotói látásmód találkozik – és ahol minden áthaladás egy kicsit több, mint puszta közlekedés.