Hatalmas Yoda festmény elevenedett meg Ozorán, amit nem a valós fesztiválon, hanem egy jam keretén belül készített el az RCG Crew néhány tagja. A festésben részt vett többek között Peru, aki mesél nekünk a részletekről.
Háttérsztori
Maga a fal egy magtározó csarnok fala. Van lent egy családi nyaralónk lassan 20 éve, azóta lestem ezt a helyet, hogy milyen jó lenne oda fújni egyszer. Akkor még elég fiatal voltam és, hogy őszinte legyek nem igazán tartottunk ott, hogy egy ekkora felületre rávállaljunk. Az évek során sikerült egyre több és nagyobb felületet kikérni, tapasztalatot szerezni graffjamek szervezésében (Ironmade jam 1,2 2015 és 2016) és 2020-ban az akkor 10 főt számoló RoughColorinG csoport tagjaként úgy gondoltam meglepem a többieket és bepróbálkozom elkérni ezt a hatalmas felületet.
Sikerült!
Az első festés 2020-ban készült, amit Ogréval ketten festettünk. Akkor nem volt túl komoly koncepciónk csupán annyit találtunk ki, hogy középre teszünk egy gorilla fejet, majd mellé a két rajzot közös színekkel. Ezt követte 2020 szeptemberében az egész crewal elkészített kb. 56 x 5m méretű felrakott halas koncepciónk, közös színekből teljesen random halakkal megfűszerezve. Ez méretében tekithetően hatalmas lépés volt, maga a koncepció nem volt különösebben végig gondolva.
2021-ben csupán egy cuccot raktunk, „Az erdő jóságos szelleme” Mejoval és Ogréval. Ez volt az első igazi konceptünk amire ténylegesen rákészültünk.
Tervezés
A csoporttal minden év végén tartunk egy film premiert, ami az adott év festéseiből készül. E mellett átbeszéljük az ó évet és nagyvonalakban felvázoljuk az újesztendőt. 2021 végén megbeszéltük, hogy az idei o.g.f.-et pünkösdkor fogjuk tartani.
Ahogy közeledett az esemény és körvonalazódott, hogy hányan fogunk részt venni, csináltunk egy csoportos beszélgetést ahova elkezdtük bedobálni az ötleteket és lebeszéltük a részleteket.
Úgy gondolom ez a legfontosabb része egy koncepciónak. A kommunikáció, kompromisszum készség és az, hogy komolyan vegyük amit csinálunk.
Természetesen nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat az alkotás közben, de nem elfelejtendő, hogy itt bizony kőkemény melóról van szó fizikálisan és szellemileg egyaránt, nem pedig kikapcsolódni és bulikázni jövünk össze.
Koncepció
Az alap koncepció már decemberben megvolt: Az űr.
Tartottuk sorra a meetingeket és sokat ötleteltünk…legyenek űrhajók, bolygók, egy kis perspektíva mint ha az egész egy bolygóról lenne nézve. Végül Mejo egy közös sörözésünk során azt mondta: „de jól nézne ki középen egy baszott nagy yoda!” Miután ezt mindenki elfogadta így megvolt a végleges irányvonal. A festésben magam mellett Asta, Mejo, Ogre, Saint, és Save is részt vettek. A végeredmény tagadhatatlanul Star Wars tematika lett.
Kivitelezés
Az Allcaps csapatának köszönhetően kölcsön kaptuk a wagner gépüket amivel alig egy óra alatt ledurrantottunk 140 m2 felületet feketére. Ezen kívűl semmi extra nem volt… egy rakat kanna meg diszperzi, és lábazat festék. A festést csütörtök kora este kezdtük és vasárnap este 10 körül végeztünk. Általában kora délután kezdtünk dolgozni, mivel a nap odatűzött a délelőtti órákban.
Konklúzió
Az „Ozora Graffiti Festival”-ról (o.g.f.) ugyanazt lehet elmondani, mint az O.Z.O.R.A fesztiválról…
…Nem ott van. 😀
Míg a zenei fesztivál Igar településen található, addig a graffiti „fesztivál” Ozora községben szokott lenni. Az idézőjel nem véletlen, hisz nem egy valós fesztiválról beszélünk szimplán egy többnapos koncepcióra építő jamről. Mindennek ellenére nem titkolt vágyam, hogy egyszer a fesztivál területén is tudjuk magunkat prezentálni.