Mr. Zero berlini munkájával megelevenedik a lázadó punk kultúra, ami egyben reflektál a digitális zajra ami körülvesz. Ezt kombinálja a saját posztapokaliptikus cyberpunk univerzuma különböző szereplőivel.
Mr. Zero mesél a Berlini látogatásáról
A tavalyi berlini látogatás története egészen 2019-ig nyúlik vissza. Egyik régi barátunk, aki eredetileg bécsi, de jó pár éve Berlinbe költözött, keresett meg azzal kapcsolatban, hogy szerveznek egy jam-et nemzetközi graffiti művészekkel 2020 tavaszán amire szeretnének Fat Heat-et és engem meghívni. Már minden elő volt készítve, ha jól emlékszem már a repjegyeinket is lefoglalták, elkezdték a promóciót, majd ugye 2020 márciusában megérkezett a váratlan vendég, a covid.
Eleinte próbálták tologatni a dolgot, aztán végül törölve lett ez az esemény is, mint sok másik akkor világszerte. A következő 2-3 év sztoriját mindenki ismeri, nyitunk / zárunk, lehet utazni / nem lehet utazni, van rendezvény / nincs rendezvény.
2023-ban némi kihagyás után újra neki lódultam az utazásoknak és többek között felvettem a kapcsolatot ezzel a cimborámmal is aki épp Bécsben tartózkodott ez idő tájt, úgyhogy meg is látogattam. Többek között előkerült ez a téma is, hogy milyen kár, hogy akkor elmaradt ez az esemény, jó lenne pótolni valamikor.
Úgyhogy elkezdtünk egyeztetni ezzel kapcsolatban és úgy alakult, hogy októberre össze szerveztek egy rendezvényt, aminek a fő topikja a „50 years of hiphop” volt, amire többedmagammal (Fat Heat, TransOne, Angel 26 és Fork Imre (akinek végül nem lett jó a dátum sajnos)) kaptam meghívást Magyarországról.
Én alapvetően punk/hardcore/metal közegből jövök, a graffiti-n kívül semmi nem köt a hiphop-hoz szervesen, szóval a hiphop 50-ik szülinapjával, mint téma annyira mélyen azonosulni nem tudtam. Viszont a zene és az underground kultúra mindig is a fő inspirációm volt.
A hiphop és a punk nagyjából azonos időben alakult ki és anno mindkettőt átitatta a társadalomkritika és alapvetően lázadó volt, így ez egy jó kapaszkodónak tűnt. A munkáim nagy része mindig is hordozott ilyen jellegű üzeneteket még, ha nem is épp egyértelmű, szájbarágós módon.
Az elmúlt pár évben különböző betűstílusok egy időben való, egymásra rétegződő megjelenítésével kísérletezem, ami egyfajta reakció az információs túlterheltségre, digitális zajra ami körülvesz. Ezt kombinálom a saját posztapokaliptikus cyberpunk univerzumom különböző szereplőivel.