Mókusok köszöntik az iskola falain a speciális nevelési igényű gyerekeket

2024. szept. 14. | Közösség

A festménnyel az intézmény szerepére szeretnék felhívni a figyelmet a muralpaint.hu képzőművészei. A falfestmény egy erdei részlet, mivel egyébként is sok fa van környezetben és mókusokat is találni szerencsére a város ezen részén.

Marton Ákos Barnabás muralfestő mesél a kezdeményezésről 

Az ötlet onnan jött, hogy a feleségem ott dolgozik az intézményben. Többször jártam arra, egyébként nem egy központi elhelyezkedésű épület, viszonylag ritkán jártam arra eddig. Az iskola egyébként egy elég régi épület, elszállt felette az idő. Nagyon sok gyerek jár oda, ezzel együtt sok felnőtt is, így minden szempontból sok embert fog szolgálni.

A festmény önmagában egy erdei képrészlet, egyszerű értelmezéssel bír. A mókusokat az intézménnyel való közös egyeztetés után kaptuk témaként, mivel kedves, barátságos és Szegeden megtalálható állatokat akartunk festeni, amik közkedveltek a gyerekek körében, mivel elsődlegesen az ott tanuló gyerekeknek és dolgozóknak szántuk a falfestést.

mókusok

Az ábrázolási mód és téma helyett nagyobb a hangsúly az intézményre való figyelemfelkeltésen. Az intézmény nagyon fontos és jelentős szereppel bír, de ahhoz nem méltó figyelmet kap, ezért úgy gondoltuk, hogy egy tűzfalfestés nem csak esztétikailag emel az épület megjelenésén, hanem közelebb hozza az emberekhez az ott tanuló diákokat is.

Egyrészt a gyerekeknek is nagyon tetszik, örömmel nézik meg minden nap. Ugyanakkor másokat is közelebb hoztak hozzánk a mókusok. A speciális nevelési igényű gyerekek iskolájával kapcsolatban sokak távolságtartással vannak, most azonban azt látjuk, hogy már szívesen megállnak az épület előtt, nézegetik a festményt és beszélgetnek azon a téren, ahonnan jól látható. Szóval a festmény egy kicsit az iskolának is segít még jobban beilleszkedni a lakókörnyezetbe, amit soha nem gondoltunk volna. – mondja az igazgatónő

Szerencsére a Szetáv Kft. és a Mondolo Egyesület is nyitott volt a kezdeményezésre, így közösen sikerült megvalósítani ezt a projektet, mint jótékony felajánlás. Az elmúlt években elég sok és nagy falfelületet festettünk ki együtt a fent említett partnerekkel, így rugalmasan és gyorsan megvalósítottuk ezt a projektet is, ami összesen 7 nap alatt jött létre. 

mókusok

Sajnos egy régi épületről van szó, így gondos mélyalapozás előzte meg a festést, hogy minél tartósabb legyen. A nagyjából 70-80 nm-es falfelületre kültéri falfesték és fújós akrilfestékeket használtunk, amik a szemcsés falfelületet szépen kitöltötték. 

mókusok

A festmény Szegeden a Sólyom utca 4. szám alatt található, ami az utcára néző falfelülete az iskolának.

NO PIC NO PROOF: Törjük át az algoritmust

NO PIC NO PROOF: Törjük át az algoritmust

A NO PIC NO PROOF installáció egy elvont, dramatizált és térbe helyezett pillanatkép, ahol a social médiában minket reprezentáló profilok fizikai formát öltenek és elveszik tőlünk a valóságot. Amikor valaki egy rock koncerten a telefonját magasba tartva a facebookon “élőzi” az eseményt, akkor felmerül, hogy most ki élvezi a koncertet? Ő vagy a facebook profilja?

Tűzfalfestmény készült Szenes Hannáról


Tűzfalfestmény készült Szenes Hannáról


A mártírhalált halt költő és ejtőernyős emléke előtt tisztelgő alkotás a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány és Magyarország Kormánya a magyarországi Holokauszt 80. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezés-sorozat részeként valósult meg.

Mr. Zero – Forradalom a nevem

Mr. Zero – Forradalom a nevem

Mr. Zero berlini munkájával megelevenedik a lázadó punk kultúra, ami egyben reflektál a digitális zajra ami körülvesz. Ezt kombinálja a saját posztapokaliptikus cyberpunk univerzuma különböző szereplőivel.