Festés során nincs nagyon türelme, de a plakátjain, digitális grafikáin szeret sokat dolgozni és kisebb részletekkel is időt eltölteni. Mindig van benne egy késztetés arrra, hogy valamit alkosson. Ez kiskora óta vele van és valószínűleg örökre vele is marad. 

Az első munkád mikor került ki az utcára? 

Az első béna tagek hetedikes, nyolcadikos koromban kerültek falra, majd néhány nagyon gáz sablonos és matricás cucc kb. 14 évesen. Viszonylag későn, fősuli alatt, 19 évesen kezdtem el kannával festeni Egerben, elhagyott, romos épületekre. Illetve ugyanitt, más médiumokra (csempe, hulladék falapok) készült stenciles vagy kézzel rajzolt, nagyrészt felejthető cuccokat szórtam ki utcára 2010 környékén. Innentől kisebb-nagyobb szünetekkel mindig alkottam valamit és ezernyi névvel kísérleteztem. Dartes néven 2021 óta alkotok. 

Honnan jött a művésznév? 

Pár éve egy rövid ideig dolgoztam Angliában. Első napjaim azzal teltek, hogy a hivatalos papírokat intéztem a munkavállaláshoz. A folyamat során egy erős indiai akctentussal rendelkező ügyintéző srác nagyon-nagyon félre értette a nevem, és átkeresztelt Dartes-re :). Azonnal megtetszett a név.

Hogyan alakult ki a stílusod és hogyan neveznéd?

Folyamatosan változik és alakul a stílusom. Mindig kísérletezem és emiatt sokszor full káosznak és nem túl konzisztensnek érzem a cuccaim stílusát. Az biztos, hogy szeretem az egyenes vonalakat és azt, hogy egyszerű geometriai formák kombinálásából komplexebb dolgokat lehet felépíteni. Festés során nincs nagyon türelmem, de a plakátjaimon, digitális grafikáimon szeretek sokat dolgozni és kisebb részletekkel is időt eltölteni. Egyszerű, gyerekes cuccok ezek. 🙂

Hogy néz ki nálad egy alkotói folyamat?

Az esetek 90 százalékában a legtrehányabb módon, ceruzával csinálok egy nagyon egyszerű vázlatot egy darab papírra. Soha nem volt egy épkézláb blackbook-om sem és a színekkel sincs már kedvem tökölni vázlatozás során. Plakátjaimat, matricáimat digitálisan készítem a vázlatok alapján, az esetek nagy részében vektorosan, Adobe Illustrator-ban. És itt legtöbbször nem is kézzel rajzolok, hanem a szoftverben az alapvető formákat (négyzet, kör, sokszögek…) módosítom, duplikálom, kombinálom és halmozom egymásra sok-sok rétegen.

Ha kész, átlövöm egy nyomdába, akik olcsón dolgoznak és soha nem kérdeznek semmit. Kinézem belőlük, hogy egyszer sem kerestek még rá az instagram oldalamra. 😀 Másfél éve kattantam rá a plakát formátumra, amit korábban még soha nem próbáltam. Azóta is nagyon tetszik, hogy rövid idő alatt fel lehet dobni egy részletesen kidolgozott alkotást, szabad szemmel is látható méretben. Ragasztóanyagként a klasszik csiríz vált be nekem is. Egy jó széles ecset kell még, hogy haladós legyen a felragasztás és kész.

Mi az, ami inspirál az alkotásra? 

Mindig van bennem egy késztetés arra, hogy valamit alkossak. Ez kiskorom óta velem van és valószínűleg örökre velem is marad. Fontos az, hogy jól érzem magam aközben, hogy valamit létrehozok. Ezen kívül nagyon nagy hatással vannak rám más tehetséges emberek munkái, amelyek mindig arra inspirálnak, hogy fejlődjek és kipróbáljak új technikákat, stílusokat. Mindig is szerettem többek között pl. az 123Klan vagy Királyfalvi Károly (Extraverage) grafikus korai cuccait, és persze az old school magyar és külföldi graffiti legendák munkái is nagy hatással voltak rám. De sokszor egy jó dal is jó kiindulási alap egy grafikához.

Hobbiként vagy megélhetésként tekintesz az utcaművészetre?

Én kb. még semmit nem csináltam megrendelésre ezen a téren, úgyhogy nekem ez abszolút hobbi. Itthon szerintem csak azok tudnak kizárólag ebből megélni, akik tényleg nagyon jók benne. Viszont megfordult már a fejemben, hogy tehetősebb európábai országokban izgalmas lehetne kalandozni valami dekorfestős / utcaművész formában. Nagyon szeretem a jelenlegi munkám, de lehet egyszer megborítom az íróasztalt és hátralévő életemben csak festeni fogok valahol nyugat európában. 😀

Mi a véleményed az utcaművészetről? 

Az én fejemben nincs külön választva a street art és a graffiti. Nálam ez egy tőből ered. A kreativitás és a szabadság megtestesülése különböző hozdozófelületeken, különböző formában, stílusokban. Ugyanúgy imádom nézni a mocskos utcai tageket és króm-feka bombingokat mint a matricákat, plakátokat vagy a hatalmas színes street art festményeket. Amíg azt érzem, hogy őszinte az alkotás, addig szerintem nincs gond. A street art-ban rengeteg lehetőség van kísérletezni, ami nekem tök fontos. Vannak persze nagyon izzadtságszagú, túlhype-olt street artistok, főleg külföldön, de nincs azzal se baj.

Hogyan látod a szubkultúra jelenlegi helyzetét Magyarországon? 

Jó látni, hogy mindig vannak aktív arcok. Ha nem is sok, de nagyon jó, hogy vannak jam-ek, legálfalak, kiállításmegnyitók, aktivitások. Nagyon tetszik az All Caps csapat szubkultúra iránti szeretete és tevékenysége. Ezekből sosem elég. Viszont az értelmetlen széthúzást meg ellenségeskedést nem szoktam érteni. Vannak arcok akik úgy gondolják, hogy a graffiti az egy harc, és ősi, törzsi, territoriális hadüzenetnek fogják fel azt ha valaki aktívan, sokat és/vagy nagyon jól alkot. Velem mondjuk nem esett meg ilyen, mert egyik sem igaz rám :D, de barátoktól hallok sztorikat. Épp elég a közteresek, rendőrök, szekusok és önjelölt Rambók miatt aggódni. Örüljünk, hogy egy szubkultúra részei vagyunk. Nem egymás ellen vagyunk, hanem egymás mellett.

Legemlékezetesebb sztori, ami a munkáid kihelyezése során történt veled? 

Egyszer Eztne barátommal kinéztünk egy hosszú, kb 45 fokos dőlésű, beton felületet, valahol a Duna parton, egy nagyon nyugis, félreeső helyen. Ipari létesítmények vannak csak a közelben. Akkor még a régi nevemet írtam. Mindketten jó nagy rollup-ot terveztünk, amit a folyó másik oldaláról is lehet látni. Kora este befaroltunk a kocsival és látjuk, hogy a környék fel van túrva, tele van minden nagy gépekkel. Elkezdtek ott valamit építkezni de a felület érintetlen. Viszont a drága munkagépek és eszközök őrzésére egy házaspár volt felbérelve, akik pont a kinézett spot feletti részen, pár méterre őrködtek. Végül azt találtuk ki, hogy azt kamuzzuk horgászni akarunk a helyen, ha még lehet. Majdnem úgy is néztünk ki a vödrökkel meg a teleszkópos nyelekkel mint a pecások. 😀 Amikor odaértünk hozzájuk, láttuk, hogy annyira sötét a két ember mint az éjszaka, ezért a legnagyobb nyugalommal mondtuk nekik, hogy a falat jöttünk lefesteni. Mondják, hogy: 

„Persze, menjünk nyugodtan.” Láttuk rajtuk, hogy teljesen inkompetensek és említésre méltónak sem fogják találni a jelenlétünket. Halál nyugodtan festegettünk, végül elköszöntünk. Az én rajzom jó szar lett, de legalább nagy. 😀 Egyébként valószínűleg a felület nem hozzájuk tartozott és ha esetleg rendőrök kijönnek, akkor se lett volna nagy gond, de nagyon vicces volt a két forma. 

Teljesen másik univerzumban léteztek.

Számodra mit adott ez a szubkultúra az évek alatt? 

Csakis jó dolgokat. Több mint 15 éves barátságokat. Rengeteg jó és izgalmas pillanatot.

Mit üzennél azoknak, akik még csak most ismerkednek a műfajjal? 

Érezd jól magad közben és elsősorban magad miatt csináld. Nem kell másoknak megfelelni. Én személy szerint mindig arra törekedtem, hogy meg tudjam élni ennek a fajta alkotásnak a szabadságát, úgy, hogy közben, amennyire lehet, tiszteletben tartsak másokat is. Sajnos ez nem fog mindig teljesen összejönni, mert mindig lesz egy olyan ócska, üres kirakatüveg amit ha összeb*szol, az valakinek nem fog tetszeni. 

Kinek mondanál köszönetet azért, amiért sikerül kitartanod a művészeted mellett? 

Nekem az alkotás alapvető szükséglet, mint az evés vagy ivás, így mindig is ki fogok tartani mellette. De hálás vagyok szüleimnek, akik nyitottan álltak hozzá ehhez a kezdetektől. Barátaimnak, festős társaimnak, akikkel az út elején találkoztam és a mai napig nagyon jó barátságban vagyunk: Ombre, Emis, Eztne és mindenki másnak akit még kifelejtettem. És végül köszönöm nektek, hogy megtiszteltetek a megkereséssel.