Picasso – legenda 2050

2024. máj. 17. | Ajánló

Regényes művészettörténet, egy csipetnyi science fiction, világokat elválasztó teraszajtó, rengeteg titok, nyomozás, utazás New Yorktól Párizson át Antibes-ig 1925 és 2051 között. 

A tudományos-fantasztikus irodalomban ritkán bukkannak fel művészeti témák, a művészeti témájú írásokban pedig a tudományos-fantasztikus fordulatok. Koch Beatrix elegánsan ötvözi ezeket a témákat, és már a regénye elején eléri azt, amit csak kevés író tud: meglepi és kíváncsivá teszi az olvasót, vajon, hogy alakul ez a történet? 

A regény rövid szinopszisa

A nem is olyan távoli jövőben, a 2050-es években, amikor csendben suhannak el mellettünk az elektromos autók és menetrendszerinti rakéták közlekednek a Föld és a Mars között, amikor a mesterséges intelligencia, mint a levegő, úgy vesz körül – akkor mindaz, ami klasszikus, régi, értékes, még jobban felértékelődik és szinte elérhetetlenné válik.

Egy titkos hagyaték, az úgynevezett Picasso-legenda már régóta izgatta a műkincsgyűjtők képzeletét és éppen a 2050-es év volt az, amely végre elhozta a várva várt felfedezést. Borisz Latsky, a feltaláló, tech-mogul milliárdos, nem elégszik meg azzal, ami már az övé.

Neki több kell. Azaz pont az kell neki, ami még számára is nehezen megszerezhető: a huszadik századi festőfejedelmek eredeti alkotásai. A művészetkedvelő és extravagáns tudós az egyik legújabb felfedezését ennek a célnak szenteli. Ha nincsenek eredeti képek a jelenben, Borisz a múltból akar szerezni magának.

Nem éri be kevesebbel, ő magát a Picasso-legendát akarja feltárni. Végtére is mire való az a sok felhalmozott tudás, ha nem használják fel valami izgalmas és kalandos dologra? Borisz nekiállt, hogy megoldja az időutazás rejtélyét. Ő nem a jövőbe akart utazni, hanem a múltba. És ha már nekiállt ennek a feladatnak, meg is oldotta: megtalálta a módszert, hogyan utazzon vissza az időben.

Az általa legjobban csodált művészt, Picassót kereste fel az 1924-es Párizsban.

Picasso

Borisznak sikerült meggyőznie Picassót arról, hogy belemenjen egy különleges üzletbe: Picasso egy jövőbeli hagyatékot hoz létre (ez lesz majd a mindenki által kutatott Picasso-legenda), amelyet Boriszra bíz és cserébe hozzájut mindahhoz az információhoz, amit Borisztól kap: a jövőről, a huszonegyedik századi művészetről, technikáról.

Picasso és Borisz megegyeznek abban, hogy egy év múlva találkoznak Antibesben, ahol Picasso majd eltölt egy hónapot és megfesti ezalatt a képeket, amelyeket utána Borisz ugyanazon a helyen biztonságba helyez.

Pontosan egy év múlva Picasso Antibesbe érkezik. Borisz nem egyedül várja őt, hanem csinos ex-barátnője, Marilyn Hendrickson művészettörténész társaságában. Kezdetben úgy tűnik, minden a terveknek megfelelően halad, de az irányítás egyszer csak kicsúszik Borisz kezéből és veszélybe kerül a hagyaték megszerzése. Cselekednie kell, méghozzá gyorsan.

Mit kezd Picasso a jövőből származó tudással és annak múzsájával? Mit kérnek az időutazós sci-fi hősei ezért cserébe? Milyen bonyodalmakkal jár, ha az érzelmek is felkorbácsolódnak? Felszínre hozhatók-e az emlékezettörléssel elcsalt titkok?

Minderre választ kapunk Koch Beatrix izgalmasan intellektuális, komoly művészettörténeti ismeretekkel operáló, Picassot fiktív eszközökkel megrajzoló, és mégis valósnak tetsző történetében.

Koch Beatrix frissen megjelenő könyve

A “Picasso-legenda 2050” a Könyvmentorok kiadó gondozásában jelenik majd meg Május 20-án.

Picasso
Művész Magazin – muvesz.ma

Művész Magazin – muvesz.ma

A Művész Magazin 2022 novemberében indult el Rácz-Akácosi Attila és felesége, Rácz-Akácosi Laura jóvoltából. A cél az volt, hogy egy olyan platform jöjjön létre, amelyen amatőr és profi művészek, alkotók bemutathatják magukat és munkáikat. 

Stamps Back – Egy vakondok történet

Stamps Back – Egy vakondok történet

Becsempészett Commodore 64-ek, feltört játékok, piacon árult másolt videójáték-kazetták, postai levélben küldözgetett floppy lemezek, amerikai BBS szerverhez csatlakozó Matáv telefonfülke, lemezújságok és az első magyar papír játékmagazinok megszületése.