Két magyar csapat is dobogós helyezést ért el a nemzetközi Rebranding Termoli pályázaton, amelyre 400 pályamunka érkezett a világ minden tájáról. A díjazott magyar projektek ezt érzékeny történetmeséléssel és vizuális következetességgel tudták megvalósítani.
A nemzetközi pályázat célja az volt, hogy új arculatot kapjon a 33.000 fős Adria-parti város. A helyi identitás újragondolását célzó pályázaton az olasz győztes csapat mellett a második és harmadik helyezést is magyar alkotók hozták el – megelőzve többek között a shortlistre kerülő brazil, német, osztrák, svájci és olasz indulókat.
- 2. díj – Bozzai Krisztina, Vaskó Renáta
- 3. díj – Biai Szilvia, Halász Adrienn
A zsűri olasz, spanyol és kubai designszakemberekből állt, akik olyan városarculati koncepciókat kerestek, amelyek egyszerre eredetiek, helyspecifikusak és alkalmazhatók az urbánus térben. Visszajelzésük szerint a díjazott magyar projektek mindezt érzékeny történetmeséléssel és vizuális következetességgel tudták megvalósítani.
Pályázati kiírás
A Terraviva – Rebranding Termoli pályázat célja egy új, átfogó városarculat kidolgozása volt az olaszországi Termoli számára. A kiírás nem csupán logótervezést várt, hanem egy teljes vizuális rendszer megalkotását: olyan arculatot, amely képes egyszerre reprezentálni a város történelmi örökségét, kulturális sajátosságait és kortárs törekvéseit. A verseny külön hangsúlyt fektetett a helyi identitásra épülő vizuális nyelv megteremtésére, amely hitelesen működik a városi terekben – a közlekedési eszközöktől a turisztikai felületekig.
Az eredmény és a nemzetközi mezőny
A Rebranding Termoli pályázat eredményeit 2025. május 30-án hirdették ki a Premio Termoli összművészeti díj részeként. A közel 400 beérkezett pályamunkából a zsűri három díjat és tíz különdíjat osztott ki, valamint harminc csapatot shortlistre emelt. A három díjazott között két magyar csapat is szerepel: a 2. díjat Bozzai Krisztina és Vaskó Renáta, a 3. díjat pedig Biai Szilvia és Halász Adrienn nyerte el. A kiemelt 30 pályamunka alkotói többek között Olaszország, Magyarország, Svájc, Ausztria, Brazília, Spanyolország, Portugália, Mexikó, Németország, India, USA és az Egyesült Királyság tervezőiből állnak – ez is jól mutatja a shortlist sokszínű, valóban nemzetközi karakterét. A 3 díjazott mellett 10 kiemelt koncepciót állítottak ki a MACTE-ban (Termoli Kortárs Művészeti Múzeumában), melyek szeptember 20-ig megtekinthetők.
2. díjazott anyaga (Bozzai Krisztina, Vaskó Renáta)
“A mi értelmezésünkben Termoli arculata valójában már jelen van a város szövetében; koncepciónkkal erre erősítettünk rá. Március végén odautaztunk, és azonnal lenyűgözött minket, ahogy a mozaikok átszövik az utcákat, a tengerparti sétányt, a közösségi tereket és a mindennapokat: nemcsak díszítőelemek, hanem tájékozódási pontok, találkozóhelyek és a közös emlékezet részei is. Ezt a logikát vittük végig a teljes arculatban: kőhatású, fragmentált betűkből álló logóval, mediterrán színpalettával és a töredezettség logikáját kiemelő vizuális rendszerrel, amely könnyen alkalmazható városi terekben, digitális felületeken, kiadványokon vagy akár mörcsökön is. Olyan vizuális nyelvet kerestünk, amely egyszerre épít a hely karakterére, és képes egységbe rendezni Termoli történelmi és kortárs arcait. Célunk egy olyan rendszer létrehozása volt, amely nem kitalálja a város identitását, hanem felerősíti, felismerhetővé és továbbgondolhatóvá teszi azt.”


3. díjazott anyaga (Biai Szilvia, Halász Adrienn)
„Az arculat a város földrajzi és kulturális karakteréből építkezik: tengerpart, történelmi óváros, mediterrán hangulat, kulturális élmény. Központi eleme a boltív, mint visszatérő építészeti forma (óváros kapuja, ablakok, ajtók), amely vizuális rendszerré szervezi a logót és a grafikai elemeket. A színpaletta helyi forrásból merít (tenger, napfény, falak), a tipográfia korszerű, visszafogott. Célunk egy időtálló, hiteles arculat volt, ami egyszerre szól a helyiekhez és a látogatókhoz.”

A díjazott magyar csapatok közös nyilatkozata
„Számunkra a munka legizgalmasabb része az volt, hogy egy olasz város múltjához és jövőképéhez kreatívan kapcsolódhattunk – mindezt úgy, hogy közben megőriztük a külső szem előnyeit. Különösen fontos volt számunkra, hogy személyesen is ellátogassunk Termoliba, és a helyszínen gyűjtött benyomásokból, atmoszférából merítsünk inspirációt. A város különleges karaktere arra ösztönzött bennünket, hogy olyan vizuális identitást hozzunk létre, amely hitelesen tárja fel történelmi, kulturális és közösségi rétegeit, miközben egységes és letisztult marad. Örülünk, hogy a zsűri nemcsak az esztétikai szempontokat értékelte, hanem azt is, hogyan reflektálunk a város és identitás közötti mélyebb kapcsolatra.
Bízunk benne, hogy ez az eredmény más hazai alkotókat is bátorít arra, hogy kilépjenek a nemzetközi porondra – hiszen a díjátadót is magába foglaló kiállításmegnyitón egy olasz városban Magyarország egy pillanatra design-nemzetként láttatta magát.”