Két magyar csapat is dobogós helyezést ért el a nemzetközi Rebranding Termoli pályázaton, amelyre 400 pályamunka érkezett a világ minden tájáról. A díjazott magyar projektek ezt érzékeny történetmeséléssel és vizuális következetességgel tudták megvalósítani.
Szerző
Gyuris Csaba
A Szerzőtől
Árad a feminin életenergia ebből a zuzmóképes falfestményből
Különleges alkotással dobta fel Váczy Enikő egy kávézó beltéri falát, amin a dekorációs festészet és a természet szimbiózisát láthatjuk. A dekoráció elkészítése vissza repítette a gyerekkori kísérletezős, montázs-készítős időszakába, akár egy művészetterápiás folyamat.
Jamayk.ART interjú
A művész alkotói stílusa egyfajta vizuális pszichodráma, amiben keveredik a street art szabadsága, az eklektikus túlzás, a szürrealizmus álomszerűsége és a belső világ boncolgatásának őszintesége. Munkáival szeret ismert karaktereket, ikonokat, festményeket új kontextusba helyezni, amik sokszor tükröt tartanak. Ha valakiben elindít egy belső párbeszédet, akkor már megtörtént a varázslat.
Robolution interjú
Robolution szerint társadalmunk képernyőbámuló zombikból áll, amire alkotásaival reflektál városi környezetben.
Az újrahasznosított világ
A festmény egy összetett képsor, amely az emberiség környezetre gyakorolt szennyező hatására, és annak elkerülésének egy módjára az újra hasznosításra reflektál. Illetve, hogy ennek a lehetősége és a bolygónk sorsa csak is a mi kezünkben van.
It belongs in a museum – 0036 Mark
A képező galéria legújabb kiállítása, amelynek koncepciója a street art, a popkultúra és művészettörténet kapcsolatát helyezi fókuszba. Az anonimitását évek óta őrző street art művész előszeretettel ötvözi a közkedvelt mesefigurákat különféle pop- és szociokulturális jelenségekkel.
Interjú Dartes utcaművésszel
Festés során nincs nagyon türelme, de a plakátjain, digitális grafikáin szeret sokat dolgozni és kisebb részletekkel is időt eltölteni. Mindig van benne egy késztetés arrra, hogy valamit alkosson. Ez kiskora óta vele van és valószínűleg örökre vele is marad.
A Világűr Csodái
Tárnokon a XX. századi popkultúra legismertebb sci-fi film karakterei kelnek életre a MÁV vasútállomás melletti zajvédő palánkon.
Interjú Imola utcaművésszel
Mennyire iszonyú vicces lenne, ha valaki teleragasztaná az utcákat a saját melleivel. Imola plakátjai elég absztrakt módon ábrázolják a lényeget, ami részéről inkább egy geg. Az ötlet egy vizuális társadalmi kísérletként indult el benne, amire rá tud mosolyogni.