A Művész Magazin 2022 novemberében indult el Rácz-Akácosi Attila és felesége, Rácz-Akácosi Laura jóvoltából. A cél az volt, hogy egy olyan platform jöjjön létre, amelyen amatőr és profi művészek, alkotók bemutathatják magukat és munkáikat.
A magazin az indulása óta folyamatosan növekszik: már több mint 1000 alkotó szerepel az oldalon, és naponta érkeznek a jelentkezések. Az alkotói paletta nagyon színes, igyekszünk minden művészeti területről érkezőnek lehetőséget biztosítani. Így az oldalon a képzőművészek és festők mellett fotográfusok, írók, költők, digitális alkotók és zenészek is szerepelnek, bemutatva ezáltal a kortárs művészetek sokszínűségét.
Az alkotói bemutatkozások mellett művészeti témájú cikkekkel és programajánlókkal színesítjük a magazint, amelyekkel motiválni és ismereteket átadni is szeretnénk. A következő időszakban interjúkat tervezünk alkotókkal, művészekkel és művészetterápiás szakemberekkel, amelyekből egy már megvalósult: Sárközy Andrással (operatőr és fotós) készítettünk interjút – ez a beszélgetés itt olvasható:
A magazin fontosnak tartja, hogy olyan alkotók is figyelmet kaphassanak, akiknek nehézséget jelent önmagukat menedzselni, továbbá segítséget szeretne nyújtani marketing kérdésekben is. Utóbbival kapcsolatos anyagok egy külön “Marketing” fül alatt olvashatók, amely szintén bővítés alatt áll.
Szeretnénk, ha a magazin minél szélesebb olvasói és művészeti közönséghez eljutna, így szeretettel várjuk az új alkotók jelentkezését, bemutatkozását, melyet az oldalon a “Regisztráció” alatt, vagy az email címünkre küldött anyaggal tehetik meg.
Rácz-Akácosi Attila vagyok, a Muvesz.ma kortárs művészeti magazin társalapítója. Online marketinggel és izgalmas internetes projektekkel foglalkozom több mint 15 éve. A zene és a költészet szenvedélyes hobbiként kíséri végig az életemet, a Muvesz.ma magazin is ilyen indíttatásból született meg. Magyarországon a kortárs művészeti szcéna alulreprezentált, ezen pedig változtatni kell! Hiszem, hogy mindenkiben ott lapul a művész, és hogy ezt meg is kell mutatni a világnak képzettségtől, diplomáktól és tehetségtől függetlenül.
Hiszem azt is, hogy a művészeti világban a personal-branding alapvető, ezért is publikálok folyamatosan ebben a témában is cikkeket, illetve teológia és művészetterápiás tanulmányokkal a hátam mögött a művészeti terápiás tartalom is erősödni fog a Muvesz.ma magazinon. Nagyon hálás vagyok azért, hogy a hazai művészi és alkotói közösség ennyire támogató egymással és a Muvasz.ma-val szemben is.
Rácz-Akácosi E. Laura vagyok, a Muvesz.ma kortárs művészeti magazin főszerkesztője. Óriási fantáziával megáldott kislányként mindig is imádtam az általam elképzelt világokat. Írtam róluk, lerajzoltam őket, csak egy dolog számított: alkothassak, és ezzel ne csak magamnak, hanem másoknak is örömet tudjak okozni. Kezdetben a rajzé volt a főszerep, ezért először grafikus lettem, majd az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai karát elvégezve két műveltségterületemnek hála a rajzot és az ének-zenét is taníthatom.
Pár éve elkezdtem verseket és meséket írni, ebből született meg az első gyermekeknek szóló meséskönyvem, a „Laura Meséi: Íku, Kesu és Tincsi Mókusmeséi” címmel. Mivel érdekelt mindig is a gyermeki lélek, azért, hogy meséim által tudjam a gyerekek lelkét is ápolni, meseterápiát tanulva már szakmailag is tudok segíteni.
A művészetben nem csak az alkotás szabadságát találtam meg, de önmagamat is. Minden írott szó a belső világom egy darabja. És miközben alkotok, a művészeti munkáim kölcsönösen hatnak velem – tanítanak és inspirálnak. A művészet az emberi lényeg és a világ értelmezésének alapvető része, és úgy érzem, a magazinnal támogatni tudom azt, hogy egy gazdagabb és empatikusabb világ jöjjön létre.
Koterle-Magasházi Virág vagyok, a Muvesz.ma kortárs művészeti magazin tartalommenedzsere. Már elég korán találkoztam a művészetekkel, ugyani óvodás koromban kezdtem el zenét tanulni. A szüleim mindig azzal büszkélkedtek, hogy előbb tanultam meg kottát, mint betűket olvasni. Körülbelül 9 éves koromban ültem először a zongorához, amely egészen az érettségiig végigkísért: zeneművészeti szakközépiskolában végeztem Székesfehérváron. A zongorával ezután elváltak útjaink, de a zene mindig mellettem maradt.
A zene mellett az olvasás és írás vált a másik művészeti hobbimmá, nem is volt véletlen, hogy a magyar szak mellett döntöttem az egyetemi szakválasztáskor. Novelláim jelentek meg nyomtatott antológiákban és online felületeken, emellett cikkeket is írtam és írok most is, ha időm engedi. A Művész Magazinhoz idén áprilisban csatlakoztam, és célom, hogy minél szélesebb réteghez eljuttassuk a művészet szépségét és sokszínűségét.