Mátra természetes értékei és változatos vegetációja egy gyöngyösi társasház falán

2022. szept. 9. | Közösség

Az alkotás a Mátrai Tájvédelmi Körzet védett természeti értékeire és a lokális környezetvédelemre hívja fel a figyelmet. A természetvédelmi mondanivalón túl persze azt is szeretnék, ha a festmény hozzájárulna Gyöngyös lakótelepi városképének javulásához.

Az alapvető ötlet a Mondolo Egyesület Szegeden elkezdett, természetvédelemmel és környezeti problémákkal foglalkozó street art projektjéből, az Urbanology-ból származik. Bár az eddigi szegedi projektekhez a gyöngyösi alkotás nem kapcsolódik szervesen, az egyesület szakmai mentorként komoly szerepet vállalt a festmény megszületésében, melyet így végül integrálni is tudtak az Urbanology kezdeményezésbe.

A festmény eredetileg egy másik, belvárosi falra készült volna, ám a társasház épp egy külső felújítás előtt állt, és ráadásul műemléki épület is, így egy idő után új falat kellett keresniük. Ekkor választottak ki néhány jó elhelyezkedésű társasházat a városban, amiket még tovább szelektált az önkormányzat különböző szempontok alapján, majd megkérdezték, hogy érdekli-e őket egy ilyen projekt. Azok közül akik igent mondtak, azokkal mentek tovább a projekt megvalósítása felé.

A kivitelezéshez az önkormányzat, azon belül is a főépítész engedélyére is szükség volt, különös tekintettel arra, hogy a projekt a Részvételi költségvetésen megnyert pályázatból valósult meg. Természetesen a társasház lakóinak, tulajdonosainak az engedélye is alapvető volt, a lakók közgyűlésen szavaztak erről, illetve választottak 2 kép közül, hogy melyiket szeretnék a falon látni.

A projektben közvetlenül hárman vettek részt. Az ötletgazda és projekt manager egy lelkes lokálpatrióta, Körhegyi Rita volt, aki tűzön-vízen át kitartott a festmény születését megelőző akadályok elgördítésében és egyengette a projekt útját az elmúlt hónapokban. A Mondolo Egyesületet Pál Máté geográfus, fenntartható fejlődési szakember képviselte, aki a festmény szakmai koordinátora volt, és a hamarosan elkészülő online segédanyagokat is ő készíti el. A vizuális megjelenésért pedig Kirsch Ádám, művésznevén Fat Heat felelt, aki a kezdeti elképzelésükből a sajátos képi világát felhasználva egy igazán ütős festményt kreált.

 Urbanology

felület

festék

ember

meló
 Urbanology
 Urbanology
 Urbanology

Az alkotás a Mátrai Tájvédelmi Körzet védett természeti értékeire hívja fel a figyelmet. A közvetlenül Gyöngyös mellett magasodó Mátra egy alapvetően erdős táj, ám a változatos erdőtársulások mellett ritka növényfélékkel is találkozhatunk, melyek közül végül három jellemző fajt választottak ki a projektjükbe, lefedve így az elszórtan található növénytársulásokat. Ezek a pávafarkú salamonpecsét, a havasi szirtipáfrány és a mátrai madárbirs. Az érdeklődő szemeknek persze először a képet uraló „madár” tűnik fel, ez pedig nem más, mint a kerecsensólyom. A Mátra változatos vegetációjához ugyanis egy fajgazdag állatvilág is kapcsolódik, és ezek között keresgéltek egy olyan fajt, amely jól szimbolizálja a Mátra értékes és törékeny faunáját, így esett a választás végül a kerecsensólyomra. Ezen felül még egy mátrai sziluettet és a kékestetői TV-tornyot is felfedezhetik a legfigyelmesebbek.

 Urbanology
 Urbanology
Gyöngyös, Bethlen Gábor utca 10.

Az alapvető cél az, hogy felhívják a figyelmet a lokális környezetvédelemre, a Gyöngyöshöz közeli Mátra természeti értékeinek fontosságára. A kissé fakó, meleg színekkel arra próbálnak reflektálni, hogy bár a középhegységeinket mindig is egy zöld szigetként képzeltük el, a jelenleg is Magyarországot sújtó aszály, az egyre növekvő vízhiány és mindennek a hátterében álló globális felmelegedés bizony a Mátrát is érinteni fogja előbb vagy utóbb. A természetvédelmi mondanivalón túl persze azt is szeretnék ha a festmény hozzájárulna Gyöngyös lakótelepi városképének javulásához, színesítéséhez, ezáltal pedig az itt lakókból is egy pozitív érzést tudjon majd kiváltani. Mindezek mellett az Urbanology projekt honlapja lehetőséget nyújt majd a témával kapcsolatos azonnali ismeretszerzésre az online elérhető szakmai tartalmakon keresztül.

HOEK mexikói stílusú éttermi dekorációja

HOEK mexikói stílusú éttermi dekorációja

Amit jelen pillanatban láthattok tőle, az egy mexikói étterem dekorációs festése, aminek neve Sombreros Taqueria. Megbízói az ételeiken felül szerették volna megidézni ennek a gazdag kultúrának a vizuális részét is.

Share This