Interjú Szárnyas Doboz utcaművésszel

2022. febr. 12. | Interjúk

Szárnyas Doboz/ Box with wings  neve és munkássága a hazai street art kedvelő közönség számára már hosszú ideje nem ismeretlen. Úton útfélen szembejön velünk egy-egy alkotás, amely  által egy pillanatra meg tudunk állni, kizökkenni a hétköznapi mókuskerékből, és elgondolkodhatunk a mókás, ám mindig magvas gondolatokat hordozó munkák láttán. Köszönhetően annak, hogy nem csak magyar, hanem angol nyelvű matricákat is gyárt, a külföldről érkezőkhöz is el tud jutni a mondanivalója.

Hogyan ismerkedtél meg ezzel a művészeti ággal?

A lakótelepen ahol felnőttem az utcai nyomhagyás sokféleképpen volt jelen. Mind hatással volt rám, de volt egy fal ami ezeknél is jobban lenyűgözött.

A nyolcvanas évek környékén ef Zámbó István és alkotótársai létrehoztak egy szentendrei sikátorban egy korai street art mural-t. Oly módon, hogy mindenféle talált holmit (játékokat, szerszámokat, mozaikdarabokat) vakoltak a házfalakba. Konkrétan játék babák mozgatható szemgolyóit tudták a falban a turisták le-fel csukogatni. Anélkül, hogy bármilyen információjuk lett volna arról, hogy ennek mi értelme van, vagy kik és miért hozták létre. Nekem 6-7 éves koromban volt szerencsém találkozni ezzel a szürreális munkával, ami végérvényesen meghatározta a művészetről való gondolkodás módomat.

Figyelemmel kíséred a magyar street art művészek munkásságát?

Abszolút. Nincs izgalmasabb annál, mint figyelemmel kísérni, hogy akik ráveszik magukat az utcán való alkotásra, vagy nyomhagyásra, hogyan reagálnak a minden szabad felületet kisajátító reklámok végeláthatatlan terjeszkedésére. Magára a képtúltermelésre, a kapitalizmusra, vagy mihez kezdenek a szabadidejükkel, a tehetségükkel, vagy akár az indulataikkal egy olyan, alapvetően rideg és személytelen városi környezetben, amit már csak a méretei miatt is, sem elfogadni, sem befogadni nem lehet, szeretni pedig a legkevésbé, és amely a nap huszonnégy órájában a figyelmünket és a pénzünket követeli.

Milyen visszajelzéseket kapsz a műveiddel kapcsolatban?

Egyre jobbakat. Nemrégiben zárult le a D17 Galériában a Budapest Street Archaelogy c. kiállítás ahol a hazai színtér számos fontos figurája mellett Box with wings is jelen volt (a kiállításról készült katalógus megtekinthető online a galéria honlapján). Az, hogy azokkal az oldschool writerek-el és utcaművészekkel állíthattam ki, akik nélkül a mozgalom ma nem lenne az, ami. Valamint akiknek a munkássága a mai napig inspirál, már önmagában egy nagyon pozitív visszajelzés. Sőt, megtiszteltetés.

Szárnyas Doboz
Szárnyas Doboz

Egy másik fontos dolog, hogy a Web 2.0 megjelenése óta nem volt ennyire egyszerű párbeszédet indítani és visszajelzéseket küldeni befogadók és alkotók között. Rendszeresen kapok az online térben pozitív visszajelzéseket, megrendeléseket, amik rendkívül fontosak. Hiszen, ahogy az imént utaltam rá, vannak nagyszerű kiállítások, de ma elsősorban mégsem a kiállítóterek és a múzeumok azok a helyek, ahol az emberek többsége a kultúrával találkozik.

Te miből merítesz inspirációt, mivel töltődsz fel, kapcsolódsz ki, amiből építkezni tudsz a munkáid során?

A művészeti stílusirányzatok közül a hiphop az utolsó ami úgynevezett gesamkunstwerk, vagyis összművészeti műfaj. A rapp-en, hip-hopp-on kívül például nem létezik más olyan zenei műfaj ahol a dalokhoz tartozó klippekben ennyire következetesen és szervesen van jelen a mozgásművészet, az előadóművészet és a képzőművészet. Azt hiszem szinte semmi nem inspirál annyira, mint ennek a műfajnak a sokszínűsége, fejlődése, vagy változása, ami egy zárt szubkultúrából a jelen korszellemet talán legjobban kifejező korstílussá vált. Elég ha az életünk minden területén jelenlévő idézetességre, atomizálódásra, vagy akár a határt nem ismerő és mindent ellepő iróniára gondolunk. Melyek a montázs, a sampling, a turntablism, a mix legfőbb tulajdonságai. De, hogy valami konkrétabb választ is mondjak, a kortárs muralizmus például nagyon inspirál, ennek is elsősorban a latin-amerikai és dél-európai képviselői.

Hogyan zajlik nálad az alkotói folyamat?

Mivel maximalista, türelmetlen és precíz vagyok egyszerre, ami nem egy egyszerű kombó így együtt, igyekszem minden időt kihasználni, hogy saját ötleteken dolgozhassak. Ez azt jelenti, hogy a minimum program az, hogy reggeltől estig, különböző projekteken agyalok. Amikor ez kezd fárasztóvá válni, akkor papír alapú vázlatokat készítek és aztán újra kezdődik az egész elölről. Én utazás közben is rajzolok és jegyzetelek. A skála másik végpontja, hogy van egy teljes napom amikor kizárólag csak saját munkákkal foglalkozom. Van a koncentrációnak és a minőségnek egy szintje, amit csak így tudok elérni. Nekem kora reggel és késő este vannak a legjobb ötleteim, a kettő között egy tervezőgrafikus barátom szakkifejezéssel élve a “favágás” van.

Egyébként mindig az adott munka jellege határozza meg az alkotófolyamatot. Valamint az is biztos, hogy előnyt jelent ha van egy műterem természetes fénnyel – ez most nemrég szerencsére összejött, illetve sok mate tea és egy repülő üzemmódba kapcsolt telefon csodákra képes.

Hogyan látod, még mindig főképp rongálásként él a street art a köztudatban, vagy most már mögé látnak  jobban az emberek?

Saját tapasztalatból tudom, hogy ma egy pest megyei általános iskolában problémát jelent, hogy az órán a diákok egy darab A4-es fénymásolópapírt kapjanak.

A street art többek között azért él úgy a köztudatban itthon, mint rongálás, mert mindent megteszünk azért, hogy egy 3-4 éves gyerektől egy életre elidegenítsünk mindent, ami kreatív, improvizatív vagy ami művészet. Hiszen nem érettségi követelmény, így nem is fontos (“amúgy se ügyes, meg ugyebár ebből nem fog tudni megélni…”). Ez egy rendszerszintű probléma itthon, ami a neveléssel függ össze, illetve azzal, hogy mit gondolunk a vizuális kultúráról. Ha az utcán megkérdezünk bárkit, aki szembejön, hogy mondjon egy magyar sportolót, vagy előadóművészt, akkor minimum több tucat nevet fel fog tudni sorolni. Ha egy kortárs képzőművészt kellene megnevezni, akkor több mint valószínű, hogy egyet sem fog tudni mondani.

Spanyolországban mindennapi dolog, hogy egy átlagos vidéki állami óvodát is kortárs muralisták festenek ki, ami azt jelenti, hogy egy ottani ovist olyan képi kultúra vesz körbe mindennap, ami Magyarországon még egy képzőművész számára is elképzelhetetlen.

Általában jellemző a posztszocialista országokban élő emberek nagyrészének látásmódjára, hogy a kreatív gondolkodást és a szabadságot mint olyat, csak nagyon speciális esetekben tekintik megengedettnek és gyakran az engedetlenséghez, a rendbontáshoz, a csaláshoz, bűnözéshez kötik. Nem egészen jelentésnélküli, hogy a magyar művész szót, egyetlen betű különbség választja el a bűvésztől. Van egy alapvető gyanakvás bennünk a művészetek hitelességével és létjogosultságával szemben. Itt Kelet-Európában a street artnak még nagyon sokat kell tennie azért, hogy még elfogadottabb és népszerűbb legyen szélesebb nyilvánosság előtt. Ez nem lehetetlen – főleg ha megnézzük mondjuk a lengyel street art színteret, de azért még hosszú az út előttünk.

Mone 1995

Miben lett a személyiséged több a street art által, mit adott eddig neked?

Bátorságot, önbizalmat, türelmet, elfogadást, tájékozottságot és nagyon jó barátokat.

A street art egyfajta útlevél. Elutazhatsz általa helyekre ahová egyébként nem mehetnél és részt vehetsz olyan szakmai programokon ahová például egy “klasszikus képzőművész” nem jutna el. Az utca egy második bőr, a városlakók közös második bőre. Az ott való alkotás tulajdonképpen nagyobb felelősség, mint a galériaterekbe zárt munkák elkészítése. Amíg ezeknek a sorsa (társadalommal levő kapcsolata) bizonytalan, az utca egészen biztosan mindannyiunké és mindannyiunkra hat. Az utcán mindenki egyenlő esélyekkel indul, (persze, ha a kereskedelmi és politikai ágenseket most nem vesszük figyelembe) tehát van egyfajta tiszta lap. Bármikor bármit le lehet mosni, le lehet ragasztani, át lehet festeni, el lehet tüntetni. Ez az öntisztuló folyamat biztonságot és szabadságot ad.

José Clemente Orozco azt mondta, hogy a murál festészetnél nincs magasabb szintű képzőművészeti műfaj. Egyet kell, hogy értsek.

Az ismeretségi köröd tudja, vagy számukra is rejtély, hogy ki a Box with wings munkák alkotója?

A kérdést megfordítanám, Box with Wings ismeri-e alkotójának ismeretségi körét? A válasz egyértelmű, hogy nem. Box with Wings anonim entitás. Nem ér rá ilyenekkel foglalkozni. (Hahaha)

Elmesélek erről egy sztorit.

Egy számomra ismeretlen anyuka elképesztő bravúrral kinyomozta a számomat, hogy Box with wings képeket rendeljen tőlem a kisfiának. Felmerült ötletként az is, hogy személyesen fessek a szobájába. De amikor ez a lehetőség felmerült, elvetettük, mert a kisfiú nem szerette volna tudni, hogy kicsoda Box with wings.

A nevezetes névtelenségben – ahogy Hamvas Béla mondta – nem az a legizgalmasabb, hogy nem tudjuk kicsoda Banksy, vagy kicsoda volt eredetileg Zorro hanem, hogy valójában nem érdekel minket kicsoda.

Nem hiányzott nekünk, hogy a Gorillazt Damon Albarnnal azonosítsuk, ugyanúgy, ahogy a Daft Punk helyett sem szoktuk azt mondani, hogy jaj de jó ez a Guy-Manuel de Homem -Christo nóta. Nem azt jegyeztük meg, hogy Bruce Wayne, hanem azt, hogy Batman. A szerzők meghalnak, de egy karakter örökké él.

Amikor külföldön jársz street artos szemmel is járod a városokat?

Teljes mértékben. Nem is tudok úgy külföldre menni, hogy ne ezt figyeljem. Rengeteg minden kiderül egy országról, egy népről pusztán abból, ha megfigyeljük a street art-tal kapcsolatos aktivitását. Ha külföldön járok mindig viszek matricát és krétát. Itthon is mindig jó látni ha egy külföldi alkotó szép munkáival tiszteli meg országunkat.

Szárnyas Doboz

Hogy látod a szubkultúra jelenlegi helyzetét Magyarországon?

Megszűnt szubkultúrának lenni. A műfaj részben feloldódott a saját maga által generált népszerűségben. Ez az jelenti, hogy átjárhatóbb lett, kötetlenebb és bizonyos értelemben kommerszebb. Kissé ironikus módon, de úgy tűnik, hogy az Instagram megmentette, újraélesztette, vagy legalábbis életben tartja a műfajt. Ha aktív magyar utcaművészek munkáit szeretné valaki a szerzők eredeti honlapjain megtalálni, akkor ez egyszerűen nem fog sikerülni, mert Instaprofilok vannak helyette.

Akik aktívak voltak itthon az ezredforduló környékén azok közül sokan vagy műtermeznek, vagy valamilyen más polgári(bb) munkát végeznek, vagyis itthon van egy plafon ahonnan úgy tűnik, hogy nehéz továbblépni. Nikon ezt például sok interjúban elmondja és igaza van. Ha belelapozol egy Tramontana magazinba akkor azt látod, hogy az Usában, Nyugat-vagy Dél-Európában egy negyven, ötven éves writer, vagy streetartist simán kimegy illegalt festeni, nálunk ez azért necces. Más a szabadság-fokunk.

HELLO
my name is

Szárnyas Doboz

AAFK interjú

AAFK interjú

Anny és Felipe egy művész páros, akik erős háttérrel rendelkeznek grafika és illusztráció terén. Amikor eldöntötték, hogy beveszik az utcákat és elkezdenek festeni, akkor egy csodálatos közösséget találtak és ezáltal egy új utat a művészet, illetve kultúra megéléséhez távol az irodai léttől és a számítógépektől.

Rawman interjú

Rawman interjú

Bízok abban, hogy az alkotást tekintve, benne tudok lenni egy olyan folyamatban, ami idővel változni és fejlődni fog. Az pedig átható és inspiráló amikor egy stílus mögött ott van egy ember személyisége, energiája és üzenete.

Cüvé interjú

Cüvé interjú

Cüvé élvezi a festést mint graffiti művész, ezzel is erősítve a női részvételt a szubkultúrában.