Interjú 0036 Mark utcaművésszel

2020. szept. 15. | Interjúk

0036 Mark

0036 Mark zseniálisan ötvözi a pop art stílust a kultikus magyar rajzfilmek karaktereivel, mindezt teszi úgy, hogy még az utcán is jól mutassanak. Munkái javarészt Budapesten láthatóak, de Belgiumban, Svájcban és Horvátországban is otthagyta már a névjegyét.

Az első munkád mikor került ki az utcára?

Ha a graffitis korszakomat nem számoljuk, csak szigorúan a street artot, akkor 2018 december végén.

Honnan jött a művésznév?

Az egyszerű verzió, hogy a 0036 Magyarország nemzetközi hívószáma, a Márk pedig a keresztnevem. Persze ennél összetettebb a dolog, mert szerettem volna, ha meg is találnak a neten a művésznevem alapján, így simán a Mark kevés lett volna, ezért úgy gondoltam, olyat választok, ami utal a nemzetiségre is, de kicsit fantáziadúsabb, mint a mark_hungary. A 0036-nak ráadásul még van több pluszjelentése is számomra, de a poént most nem lövöm le. 

Hogyan alakult ki a saját stílusod és hogyan neveznéd?

A stílus nagyjából a fejemben lévő checklist alapján állt össze. Szerettem volna valamit, ami közérthető itthon, de akár külföldön is megértik, van benne képi humor és némi nosztalgia is. Pop street artnak hívom, mert a műveim főleg hazai és nemzetközi popkulturális utalásokra, mashupokra épülnek. Főként a 80-as, 90-es évek filmjeiből és rajzfilmjeiből szemezgetek, de teszek kitérőket, ha egy ötlet megtetszik.

0036 Mark
0036 Mark
0036 Mark
0036 Mark

Volt-e bármiféle konfliktusod a hatóságokkal?

Itthon szerencsére semmi, de Antwerpenben egy civil járőrautó kiszúrt ragasztás közben. Jó lassan ment el mellettem, ami önmagában gyanús volt, aztán mikor a rükverc felvillant, már sejtettem, hogy ez nem sima autó lesz. A műszerfalon felvillant a kék fény, a két egyenruhás meg kiugrott. Pár másodperc volt az egész. A történet viszont happy enddel zárult, mert kipakoltattak és miután semmi olyan nem volt nálam, amire ráharaphattak volna, megnézték a műveimet és látták a Hupikék törpikékes grafikákat, amiket ki akartam tenni. Tetszett nekik, de gyanítom, hülyének néztek, és a végén még útba is igazítottak, hogy hol ragasszam ki őket. 

Hobbiként vagy megélhetésként tekintesz az utcaművészetre?

Szenvedélyként és kiadásként.

Mennyire költséges egy-egy munkád elkészítése? Ezeket miből tudod finanszírozni?

Konkrét nyomdai árakat nem tudok, de egy mű előállítási költsége egyenesen arányos a méretével, szóval minél nagyobb, annál drágább. Van egy hétköznapi munkám, és valahol Clark Kent és Bruce Wayne bérsávja között helyezkedik el az enyém. Ebből gazdálkodom ki, hogy éjszakánként plakátoló Batmant játszhassak. 

0036 Mark

Hogyan látod a szubkultúra jelenlegi helyzetét itt Magyarországon?

Ez egy nehéz kérdés, mert bár 20 éve követem kisebb-nagyobb kihagyásokkal a hazai urban artot, eddig csak kibiceltem, most meg nekem is osztottak lapot. Szerintem stagnálunk egy ideje, vagy olyan kis lépésekben haladunk, hogy úgy tűnik, mintha állnánk. A klasszikus graffiti talán egy fokkal jobb helyzetben van, több az aktív arc és több a lehetőség is, de street art fronton sajnos a két kezemen meg tudom számolni az aktív alkotókat és ehhez mérten kell számolni a lehetőségekkel is. Gyanítom, nem mondok újat azzal, ha azt állítom, hogy a nyugat ebben is elhúzott mellettünk, és bár itthon is jönnek-mennek a  kezdeményezések, de a végére általában vagy támogatás nélkül maradnak vagy befulladnak a projektek. Jobb híján mindenki kapargatja a saját kis gesztenyéjét, és próbál haladni a már említett kis lépésekkel, bízva benne, hogy egyszer eljutunk oda, hogy a társadalom nagyja, a városvezetés és a döntéshozók nem ördögtől való dologként tekintenek majd az urban artra. 

HELLO
my name is

0036 Mark

AAFK interjú

AAFK interjú

Anny és Felipe egy művész páros, akik erős háttérrel rendelkeznek grafika és illusztráció terén. Amikor eldöntötték, hogy beveszik az utcákat és elkezdenek festeni, akkor egy csodálatos közösséget találtak és ezáltal egy új utat a művészet, illetve kultúra megéléséhez távol az irodai léttől és a számítógépektől.

Rawman interjú

Rawman interjú

Bízok abban, hogy az alkotást tekintve, benne tudok lenni egy olyan folyamatban, ami idővel változni és fejlődni fog. Az pedig átható és inspiráló amikor egy stílus mögött ott van egy ember személyisége, energiája és üzenete.

Cüvé interjú

Cüvé interjú

Cüvé élvezi a festést mint graffiti művész, ezzel is erősítve a női részvételt a szubkultúrában.