Beköltözött a street art a Siemens irodaházába

2022. szept. 19. | Közösség

Az egyik legismertebb hazai utcaművész turbózta fel a Siemens lépcsőházát.

A Siemens Zrt. hazánk ismert utcaművészét, TakerOne-t kérte fel arra, hogy színesebbé varázsolja a vállalat egyik csupafehér lépcsőházát.  A fotórealisztikus stílusban alkotó Taker világszerte egyaránt készített már egyedi, nagyméretű rajzokat, a brooklyni Artel Hotel óriási elefántjai és a virginiai George Mason University állatserege után a zuglói irodaház falfelületeit vette kezelésbe.

„A koncepció kialakításakor szabad kezet kaptam, az egyetlen fix pont az volt, hogy a digitalizáció jelenjen meg az alkotásokon. Az ember mellett három különböző élőhelyen élő állatra esett a választásom – szívesen festek állatokat, mert szerethetőek, könnyű hozzájuk kapcsolódni és azok sem unják meg őket, akik nap mint nap látják a festményeket”

– mondta a megrendelésről Taker.

 

A négy festmény az első emeleti lépcsőfordulótól egészen a negyedikig egy-egy külön világba hívja az arra járókat. A lépcsőház négy szintje a tengerek mélyétől (cet) a szárazföldön (gepárd) át egészen az égig (tengelic) vezeti a szemlélőt, a legfelső emeleten pedig a családot és a digitalizáció fonalát kezében tartó embert láthatjuk. A szintek közti kapcsolatot is a digitalizáció általi összeköttetés teremti meg. Az alkotások különlegessége a szomszédos falakra kinyúló festékcsápok, amelyek elmélyítik a festmények által alkotott világokat.

Fork x Skanska – „A víz útja”

Fork x Skanska – „A víz útja”

Egyedülálló együttműködésbe vágott bele a Skanska Magyarország a graffiti művész Fork Imrével aki eredeti és inspiráló alkotást álmodott meg a H2Offices első épületének kertjében.

A Szegedi szecesszió múzsája

A Szegedi szecesszió múzsája

A Színes Város Csoport és az RTL együttműködésében három látványos tűzfal készült idén: Budapest és Pécs után Szegeden készült el a legfrissebb alkotás az RTL jóvoltából. A tűzfalfestésre több látványterv is készült, amelyek közül a szegedi lakosok közönségszavazás útján egy szecessziós stílusú festményt, Váczy Enikő tervét választották.

Share This